Fóka
A túrasízés lényegi eleme a felfele jutást lehetővé tévő fóka. A túrasízés újkorában ennek anyaga természetesen már nem a bébifókák bőre, de az elnevezés, legalábbis a magyar nyelvben, tradicionálisan fennmaradt.
A fóka a léc aljára ragasztható és onnan a ragasztó hátrahagyása nélkül könnyedén eltávolítható szintetikus, mohair, vagy kevert szövet. Két, egymásnak ellentmondó funkciót kell betöltenie: felfele jutáskor kapaszkodni kell, mindeközben nem szabad visszacsúsznia. Az ideális fóka könnyedén csúszik előre, viszont ráterheléskor a hátrafele néző szőröknek erősen meg kell kapaszkodnia a hó felszínén.
Mászófelszín
A mohair fókák a nagy könyv szerint jobban csúsznak felfele hideg hófelszínen (3C fok alatt), míg szintetikus társaikat inkább melegebb hófelszínre (3C fok felett) ajánlják. Napjainkban, főként kontinensünkön elsősorban a kevert, mohair és szintetikus kombinációk élik reneszánszukat, amelyek elvileg mindkét hőmérsékleti tartományban jól teljesítenek. Saját tapasztalataink szerint a mohair hidegben jól csúszik ugyan, viszont hajlamosabb megcsúszni hátrafele, míg a tisztán szintetikus mindig nehezebben csúszik, viszont jobban kapaszkodik.
A fóka hossza
Ha a fóka túl rövid, könnyebb a léc előrefele tolása, viszont csökken a kapaszkodás mértéke. Fordítva, hosszú, teljes lécet takaró fóka esetén nehezebb a léc előre mozgatása, viszont stabilabb hófogást kapunk, a léc kevésbé csúszik hátrafele.
A fóka háta
Az a felszín, amire a mászófelszín anyaga rögzül. Ennek fajtája, vastagsága határozza meg a fóka tömegét, lécre történő tapadási képességét, tartósságát. Európában inkább a könnyebb, vékonyabb anyagokat preferálják, míg az amerikai kontinensen a vastagabb, ellenállóbb anyagok terjedtek el.
A fóka rögzítése
A fóka az előbb már említett ragasztófelszínnel rögzül a léc talpára, azonban az esetek jelentős részében ez nem lenne elegendő, így a legtöbb fókagyártó rögzítőrendszerekkel látja el azt. Két elterjedt típus figyelhető meg a piacon, az elől a léc orrán, vagy annak speciálisan kialakított helyén rugalmatlanul akadó, és léc hátulján rugalmasan rögzülő elem, vagy fordítva; a léc hátulján kapoccsal, vagy horoggal rugalmatlanul rögzülő, és a léc elején rugalmasan, általában gumilapba illesztett fémpofával illeszkedő fókarögzítő. Az előbbi verzió előnye, hogy fókázás közben nehezebben rúgja le a fókát a sportoló, az utóbbié pedig az, hogy kellő gyakorlás mellett a fóka egy mozdulattal lehúzható a lécről anélkül, hogy a kötésből ki kelljen lépni. Tapasztalt túrasízők és leginkább versenyzők gyakran a léc elején egy egyszerű kötélhurokkal rögzülő fókát használnak, hátsó elem nélkül. Ennek előnye, hogy még könnyebben csúsztatható a fóka, illetve, hogy a tömege is kisebb, és egyszerübb a fóka egy mozdulatos levétele, komoly hátránya viszont az, hogy ha hó, vagy víz kerül a ragasztófelszín és a léc talpa alá, könnyen leválik a fóka.
Fókaragasztó
Nem átlagos ragasztó. Működnie kell hidegben, felszíne sima kell hogy legyen és nem hagyhat nyomot a léc talpán.
A fókákat tárolásakor azt vagy önmagához (ragasztófelszín a ragasztófelszínhez), vagy hálóhoz rögzítjük. A háló nagy előnye, hogy megnöveli a ragasztófelszín élettartalmát, kevésbé koszolódik , viszont melegben tárolva a fókát könnyen belegyógyul a ragasztórétegbe, és lehúzza azt.
Ajánlások fóka választás esetére.
- Ellenőrizzük, hogy jó minőségű, tiszta legyen a ragasztófelszín.
- Figyeljünk oda arra, hogy a fóka rögzítő elemei jól illeszkedjenek a léc két végéhez
- A fókák elegendő felületet takarjanak a léc talpából. Az optimális az, ha a léc középső harmadának legalább 80 százalékát takarja, hiszen itt érvényesül testsúlyunk jelentős része a felfele menet során. A fóka viszont ne takarja a kantnit, hiszen arra szükség van a keményebb, firnes vagy jeges havon traverzálásokban történő élezéshez.
