"A hegyekkel való szorosabb kapcsolatom majd két évtizeddel korábbi élményből eredeztethető. Egy Dolomiti via ferratán tapasztaltam meg először azt a jó értelemben vett magányt és kiteljesedés érzést, ami azóta is fő vezérfonala, gerince a hegyi sportokkal való kapcsolatomnak. Nyilvánvaló volt számomra, hogy el akarok szakadni a fémkábel korlátaitól, így a hegy-, és sziklamászás felé fordultam.
Persze ekkor meg nem tudtam, hogy addigi éltem lényegileg lezárult ezzel a döntéssel, és egy új, teljesítményekkel, nehéz küzdelmek árán felértékelődő élményekkel teli új fejezet kezdődik. A mászás szamárlétráját végigjárva egyre inkább kitágult a hegyek világa; a sportutakat több kötélhosszas mászások, trad-mászás, majd a téli mászás félelmetes, nehezen kiszámítható körülményei egészítették ki. Természetesnek tűnt, hogy az addig általam kedvelt pályasíelésben is elkezdtem azt a bensőséges, majdhogynem intim élményt keresni, amit a mászásaim során már felfedeztem. Nem sokat váratott magára a megoldás; a túrasí jelentette a túlzsúfolt, zajos pályáktól történő elszakadást. Új hegyoldalak, szűzhavas lecsúszások, meredek kuloárok, egy hetes átkelés léceken az Alpokon...az út kijelölte magát előttem. A terhelhetőségem növeléséhez azonban szükséges volt egy olyan aktivitás, amit heti többszöri rendszerességgel lehet űzni: a terepfutás. A kondíció fenntartása és javítás mellett ez a sport remek eszköznek bizonyult hazai középhegységeink megismerésére is. A Börzsöny, Pilis és Bakony végtelen erdei mind a mai napig mentálhigiéniám, elmélkedéseim legfőbb terepei, és akkor a Naszály sarát nem is említem.
A különböző hegyi sportok űzése egyre inkább rávezetett arra felismerésre, hogy lényegében annyira mégsem eltérőek ezek; a természet szeretete, a kihívásokon keresztüli élményszerzés, mind valahol saját magunk megismerésére történő törekvésünk tükrözdése. A díszlet és a kontextus lehet a Tátra méteres havakkal fedett gerince, a Naszály ragadós agyagos sara, a tavaszi Bakony ösvényei, vagy épp a Moab-sivatag fényben izzó, többszáz méteres homokkő tornyai, de a főszereplő a maga helyét, értékét kereső, és önmagát és társait a teljesítményeken és kihívásokon keresztül leküzdő ember. Kiemelkedően jó érzéssel tölt el, hogy a Dynafit magyarországi csapatában hasonló értékeketek valló társakra leltem."
Fontosabb mérföldkövek
2015- Magyar Túrasí és Síalpin Egyesület; alapító, elnök
2017-2019 Up and down! Four Season activity in the mountains: skimo and trail running Erasmus Plus program koordinátor
2016-2018 Climbing For Everybody Erasmus Plus program tagja
2017 Ushba Dél, Kherghiani-út, trad 6a+, első magyar megmászás, Grúzia
2016 Marmolada, Italy, Don Quixote, 6a, trad, Olaszország
2016 Mount Kazbegi Síalpin Expedíció, Grúzia
2015 Hungarian Mount Nun Expedition, Nun (5A Russian grade) első magyar megmászás, (7135m, Nyugat-Himalája), India (MHSSZ Év Mászása díjazott)
2014 Cassini route, Piz Badile, 6a+, trad, Svájc (MHSSZ Év Mászása díjazott),
2011-2012 számtalan mászás az Eldorado Canyonban, Boulder Canyonban, CO, Indian Creekben és a Moab-sivatagban, UT, USA
2009 Raid des Cedres Skimountaineering Race, Hungarian Team, Libanon
2007 Lucullus Góbi Lovasexpedíció, Mongólia
2006, 2010 Haute Route Verbier és Klasszikus variáns, Svájc, Franciaország
Kedvenc terepfutó versenyek
Naszálytrail 46km 2400+
Mátrabérc Trail 54 km 2800+
Ultratrail Hungary 112 km, 4200+
2x2 Fogaras Sky Ultra race 45km 4200+
Dalmatian Ultratrail 60 km 2300+
Nonstop Beh 49 km 2200+